Szívet melengető, természetközeli, az otthonosságot, eleganciát és stabilitást jelképező árnyalatot választott idén az év színének a Pantone Intézet. A Marsala elnevezést kapott színt szerencsére könnyen belekomponálhatjuk megjelenésünkbe – akár egy jó szemüveggel is.

A színek elsőszámú nemzetközi szakértője, a tekintélyes, amerikai székhelyű Pantone Intézet idén is kijelölte az év trendszínét. A tervezők, dekoratőrök, sminkesek – és minden, színekkel dolgozó kreatív szakember – számára ajánlott árnyalat ebben az évben egy meleg vörösesbarna lett, amely az ihletet adó borról a Marsala nevet kapta.

A Pantone Intézet folyamatosan elemzi, előrejelzi és persze befolyásolja a színtrendeket, s számos szempontot – például a globális gazdasági helyzetet, az adott év várható kiemelkedő eseményeit vagy akár az éppen legkedveltebb úticélokat – figyelembe véve határozza meg azt a színt, amely az esztendőt szerinte a leginkább jellemzi. A szakértők úgy látják, ez az évünk egy gazdag, barátságos, ámde határozott árnyalat jegyében telik majd. Lássuk, hogyan alkalmazzuk a megjelenésünkben, miként kombináljuk szemüvegünkkel!

Borvörös sminkben pompázva

Ez a barnával tompított borvörös szín – bár első pillantásra talán sokan ódzkodnak tőle – meglepően jól áll szinte mindenkinek, ráadásul remekül kombinálható. Csodásan mutat az ajkakon, ami jó hír a szemüveges hölgyeknek, hiszen egy karakteres kerettel szépen harmonizál és egyensúlyt visz az arc összképébe – feltéve, ha a szemünket ezúttal csak lágyan, szinte észrevétlenül sminkeljük.

A merészebbek kipróbálhatják a Marsalát szemfestékként is, fontos szabály azonban, hogy ilyenkor a rúzs színe legyen visszafogott, nude árnyalatú. A borvörös színt ugyanúgy használhatjuk, mint a szürke és a fekete árnyalatait szoktuk: nagyon szép, füstös hatású sminket készíthetünk vele.

Annak érdekében, hogy a hangsúlyos és nem mindennapi szemfestésünk kellőképpen érvényesüljön, válasszunk olyan, díszítéseket nélkülöző, klasszikus vonalvezetésű szemüvegkeretet, amely nem vonja el a figyelmet a tekintetünkről, hanem éppen ellenkezőleg: mintegy bekeretezi a különleges látványt. Arra azért mindenképpen ügyeljünk, hogy a vöröses árnyalatú szemsmink megköveteli, hogy kipihentek legyünk, ellenkező esetben könnyen az egész tekintetünk vöröses „nyusziszem”-szerűvé válhat. Egy jó szemcsepp is segíthet ilyenkor, ezért jó, ha kéznél van.

A kevésbé bevállalósak válasszanak egy csinos, Marsala színű körömlakkot, amivel garantáltan feldobhatják a megjelenésüket. Idén tavaszra a Pantone szakemberei emellé az őszies árnyalat mellé egy lágy, púderes rózsaszínt ajánlanak kiegészítésül, amit a bátortalanok a barnásbordó körmökhöz is nyugodtan használhatnak – akár pirosító, akár szájfény formájában. A finom, üde tavaszi arcfestéshez pedig jól passzolnak az ultranőies, cicafazonú szemüvegek!

Jól állna egy jó puha sál…

Ezt a gyönyörű árnyalatot természetesen nem csupán a sminkünkbe, de az öltözékünkbe is becsempészhetjük. Amíg még tart a tél, nyugodtan dominálhat is egy-egy hangsúlyos darab – például egy finom szövetkabát, pulóver vagy egy hatalmas, puha sál – képében, sőt, ha merészebbek vagyunk, akár tetőtől talpig Marsalába öltözhetünk. Amikor pedig kitavaszodik, lágyítsuk a megjelenésünket üde színekkel – például halványzölddel, világoskékkel vagy egy tompább türkizzel -, a borvöröset pedig viseljük a kiegészítőinken: táskán, cipőn vagy egy szembetűnő, statement nyakláncon.

És persze ne feledjük a trendi szemüveget sem: a legdivatosabb hölgyek idén természetesen vörösesbarna kereteket választanak! A szín remekül mutat a közepesen vastag, fényesre polírozott műanyag kereteken, s különösen szépen kiemeli a kék vagy a zöld szemszínt.

Képek forrása:

http://www.ecpmag.com/1webmagazine/2010/12dec/content/eye_styles/images/Jai_Kudo.jpg

http://media-cache-ak0.pinimg.com/736x/2c/7d/85/2c7d85907fb1000886b53511b059ce32.jpg

http://41.media.tumblr.com/ab173c79fe2d2c76eab0702602ac12b4/tumblr_mhgiqzhNuU1qzm5dko1_1280.jpg