Mi a közös a legendás építész Le Corbusier-ben, a népvezér-békeharcos Mahatma Ghandiban és a festőzseni Matisse-ban? Mindannyian a kerek szemüvegekre esküdtek, mely a ’10-es-’20-as évektől kezdve hódította meg az értelmiségi és művészvilágot.

A hagyományos, szár nélküli okulárék idejében teljesen általános volt a teljesen kerek lencse-forma, aztán ezek a rafinált, csipeszes lencsék szép lassan letűntek a Habsburg, Hohenzollern és Romanov-dinasztiákkal együtt. Az első világháborút követő modern időkben már elég anakronisztikusnak hatottak ezek az egykor előkelő – sőt: arisztokratikus – darabok, a kor elitje valami újítóbb irányt keresett a szemüvegek terén is. Ebben az időben jelentek meg a ma is ismert zsanérok, melyeket a keret felső részéhez rögzítették, ami lehetővé tette az arc felé enyhén hajlított, változatosabb formában készülő lencsék használatát. Voltak azonban, akik ennek ellenére is örömmel maradtak a teljesen kerek formánál, így idézve meg a múlt szellemi örökségét, vastag szaru- vagy műanyag keretükkel ugyanakkor már egy új korszellem nagyságát hirdették.

A kerek szemüveg tehát kiválóan alkalmas volt arra, hogy tudós-értelmiségi viselőjének az intellektusához passzoló kinézetet kölcsönözzön – gondoljunk például az ezt a stílus képviselő Freudra vagy Le Corbusier-re! Ugyanakkor a modernista, avantgarde művészvilág prominensei is szívesen öltötték magukra a frissnek ható, kerek szemüvegeket – elég csak Henri Matisse-t, vagy épp a két háború közötti párizsi festőelit képviselőjét, a maga idejében Picassónál is híresebb és sikeresebb Tsugouharu Foujitát említeni. Egy biztos, legyen szó politikusról, mérnökről, művészről vagy tudósról, ha valaki ebben az időben igazán intellektuális, mégis karakteres szemüveget keresett, a kerek lencsés modelleknél aligha talált jobb megoldást.

A kerek szemüveg aztán a hippi-érában kapott ismét kitüntetett figyelmet, aztán pedig fokozatosan utat tört magának a divattervezők körében is, akiknek persze nem kellett a szomszédba menni egy kis extravaganciáért. Legutóbb a 2000-es évek végén tűnt fel ez a forma nagyobb gyakorisággal, de az összetett kultúrtörténeti hagyományokat megidéző, ugyanakkor nagyon karakteres formavilág a mai napig jól működő stíluskellék a művészek, értelmiségiek és a divat világában egyaránt.  

Képek forrása (és további fotók):

http://theeyewearblog.com/wp-content/uploads/2014/09/Le-Corbusier-Eyeglasses.jpg

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/b/b1/Portrait_of_Henri_Matisse_1933_May_20.jpg

http://theeyewearblog.com/wp-content/uploads/2014/05/Foujita-Glasses.jpg

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/d/d1/Portrait_Gandhi.jpg

http://ad009cdnb.archdaily.net/wp-content/uploads/2012/10/1349269595-lecorbusier7.jpeg

http://cdn8.openculture.com/wp-content/uploads/2014/05/freud-in-30s-audio-and-video.jpg