Cikkeink

A szemüvegviselés éve

A 2016-2017-es évad a szemüveg-gyűjteményed szélesítésének időszaka. A divat világában soha ekkora népszerűségnek még nem örvendett a szemüveg, amely mind a kifutókon, mind az utcákon igazi statement kiegészítővé nőtte ki magát.

Godena-Juhász Attila

Szuper sminkek barna szemhez

Bár a barna szem a legelterjedtebb a világon, de egyben a legváltozatosabb is. Ennek a szemszínnek van a legtöbb árnyalata, éppen ezért az ilyen adottsággal rendelkező hölgyek nem ismernek határokat a sminkelésnél.

Tomcsányi Dóri

Viseld magadon az ősz színeit!

Az ősz színei lenyűgözőek, nem véletlen, hogy a tervezők, sminkesek és fotográfusok ennyire várják ezt az évszakot. Ekkor a divat terén is új ajtók nyílnak: változatosan öltözködhetünk, hiszen még nyoma sincs a téli komorságnak, mindent dominál a sárga, az okker, a bordó és a föld színek.

Godena-Juhász Attila

Őszi-téli szépségtrendek

Míg nyáron a visszafogottan fénylő arcbőr és élénk rúzs volt a domináns szépségtrend, addig az ősz kezdetével megjelennek a mélyebb árnyalatok és a sötétebb trendek veszik át az uralmat... – gondolhatnánk, de nem feltétlenül van ez így. Ismerjétek meg az őszi-téli szépségtrendeket. 

Tomcsányi Dóri

Inspirálódj és ismerd meg Emma Watsont!

Kevés nála bájosabb és erősebb teremtés van manapság a showbusiness-ben. Róla nem a bulik és párkapcsolati mizériák miatt hallunk, hanem azért, mert egy intelligens és karizmatikus nő, aki tesz azért, hogy egy jobb világban élhessünk. Ő Emma Watson.

Tomcsányi Dóri

6 tulajdonság, amely jellemző a stílusos emberekre

Manapság szinte bárki lehet divatos. A legtrendibb outfitek összeállításához nincs is másra szükség csak pénzre, hogy megvásároljuk a legújabb ruhadarabokat és kiegészítőket. Azonban stílust nem tudunk hitelkártyával vásárolni – ehhez kicsivel többre van szükség, mint pénztárcára.

Tomcsányi Dóri

10 stílus, amit érdemes lemásolni novemberben

Már jócskán benne járunk az őszi időszámításban, sőt már a téli szellő is érezhető a levegőben. Ennek örömére jöjjön pár összeállítás, amelyeket érdemes kipróbálni az őszi, kora téli szezonban.

 
Godena-Juhász Attila

Hódít a metál

Kicsit talán félreérthető a cím, hiszen nem a zenei irányzat, hanem a metálos színek hódították meg a divat világát. Bár feltűnő színekről van szó, mégis egy jól megválasztott árnyalat kiváló alapja lehet bármilyen outfitnek, legyen szó egy délutáni kávézásról vagy akár egy fontos eseményről. 

Godena-Juhász Attila

Ismerjétek meg Harry herceg kedvesét, Meghant

Mikor az ember megtudja, hogy a herceg megtalálta a hercegnőt, minden bizonnyal lázba jön. Amikor a herceg nem más, mint Harry, akkor bizony borítékolható az őrület! Ismerjétek meg Meghan Markle-t, az inspiráló ikonok sorozatunk második szereplőjét, aki lehet, hogy hamarosan az angol királyi család tagja lesz!

Tomcsányi Dóri

Stílus a kifutóról: Gigi és Bella Hadid

A holland édesanyától és palesztin édesapától született szupermodellek meghódították a világot. Mivel a két lány mára már vitathatatlanul meghatározó szereplői a divatvilágnak, érdemes egy pillantást vetni a stílusukra. Ebben a cikkben Gigi és Bella Hadid legjobb képeit gyűjtöttem össze.

Godena-Juhász Attila

Elragadó leopárdminta

A leopárd print állandó szereplője a kifutóknak, ugyanakkor gyakorta kerül háttérbe egy-egy szezon során. Viszont 2016-ban újra kiemelt figyelmet kapott ez a hosszú múltra visszatekintő trend.

Tomcsányi Dóri

Mi a helyzet a vörös szőnyegen?

A zenei díjkiosztók általában kreatív outfitekkel és kockázatot vállalni merő sztárokkal kecsegtetnek, de sajnos nem az idei American Music Awards. Persze akad egy-két szett, amely átmegy a rostán.

Godena-Juhász Attila

Clooney, de nem színész

George Clooney felesége, leánykori nevén Amal Alamuddin ügyvédként tevékenykedik és több fajsúlyos ügyben vett már részt. Ő az inspirációs sorozatunk harmadik szereplője.

Tomcsányi Dóri

2017 meghatározó divatszínei

Kártyát ugyan nem vetek, de egy kis kutatást követően rengeteg információhoz jutottam a jövő évet illetően. A Pantone festékgyár több cikkében foglalkozik a jövő év legmeghatározóbb színeivel, de még nem árulják el, hogy pontosan melyik lesz a 2017-es év árnyalata!

Godena-Juhász Attila

Tilda Swinton, a rendszerellenes

Hollywood egyik legizgalmasabb szereplője, akiről az az érzésed támadhat, hogy eltévedt és véletlenül került ebbe a világba. Nem vallja magát színésznek, de a filmtörténeti ABC-t kívülről tudja. Ismerd meg az inspiráló, androgün hírességet, aki mindig szembe megy az elvárásokkal.

Tomcsányi Dóri

Francia sikk az utcán

Nincs is inspirálóbb a párizsi divatnál, hiszen ők igazán tudják, hogy mitől döglik a légy. Sikkesek, kifinomultak, egyben bohémak és nem félnek kockáztatni. Nézzétek meg ti is a Párizsi Divathét street style fotóit.

Godena-Juhász Attila

Fashion Week street style

Bár a héten Dóritól már olvashattatok egy beszámolót a kifutón bemutatott kollekciókkal kapcsolatban, nézzük meg ennek az eseménynek egy másik oldalát! Jöjjön most a közönség, hiszen tudjátok: a ruhák az utcán kelnek életre.

Godena-Juhász Attila

5 smink kék szemhez

A világon élő emberek mindössze 10%-a büszkélkedhet kék szemmel, ráadásul nincs kettő ugyanolyan kék szempár. 

Tomcsányi Dóri

Átalakul a divatvilág – New York Fashion Week

A legtöbb márka már globálisan értékesít, éppen ezért valahol mindig van nyárias vagy őszies időjárás. Ráadásul a klímaváltozás miatt az időjárás egészen hektikus, erre a legnagyobb divatházak és márkák is reagálnak olyan kollekciókkal, amelyek minden évszak igényeit igyekeznek kielégíteni. 

Tomcsányi Dóri

Őszköszöntő szemüvegtrendek

A ruhákról már olvashattál, most jöjjenek az ősz legtrendibb szemüvegkeretei. Ismerd meg a legaktuálisabb divatot és találd meg a kedvencedet!

Godena-Juhász Attila

5 smink zöld szemhez

A mitológiában és mendemondákban a zöld szem a mágikus erő jelképe és mindig egyfajta titokzatossággal ruházták fel azokat, akik ezzel a kiváltságos adottsággal rendelkeznek. Ez a szemszín egyébként még ritkább, mint a kék szem, nem véletlen a fent említett bűvös aura. Következzen pár smink, hogy kiemeld ezt a páratlan szempárt.

Tomcsányi Dóri

Milan Fashion Week

Ősszel mutatják be a legnagyobb divattervezők a tavaszi/nyári kollekciókat, de ahogyan azt már korábban olvashattátok, ez a koncepció kezd feloldódni és ma már más szelek fújnak. Csodáljátok meg a Milánóban bemutatott őszi-téli-tavaszi és nyári ruhadarabokat!

Tomcsányi Dóri

Milánói stílus

Míg a kifutón bemutatták a szebbnél szebb kollekciókat, addig a közönség az utcán parádézott az izgalmas összeállításokban. Nézzétek meg ti is, mit viseltek a látogatók Milánó utcáin!

Godena-Juhász Attila

Paris Fashion Week

A Párizsi Divathét a milánóihoz vagy a new yorki-i hoz képest a legkonzervatívabb. Nem is feltétlenül a ruhák terén, sokkal inkább a kollekciók évszak-lefedettsége terén. Míg a többi város már adaptálta az újítást, addig Párizs tartja magát a szokásokhoz. Szerencsére ez nem ment a ruhák kárára.

Tomcsányi Dóri

Szemüveges személyiségtípusok

Mindannyian különbözőek vagyunk, más-más stílussal és ízléssel, így szemüvegességünket is különböző módokon éljük meg. Vannak, akik a szinte láthatatlan szemüvegeket kedvelik, mások megjelenésük egyik legfőbb elemeként hordják. Te melyik stílushoz tartozol?

Godena-Juhász Attila

Optikai karcsúsítás

Nem volt időd leugrani az edzőterembe már hetek óta, de mégis azt szeretnéd, hogy legalább néhány kilóval kevesebbnek tűnj? Persze túl sokat nem lehet csalni, de egy jól megválasztott szemüveggel és egy pár sminktrükkel vékonyabbnak tűnhetsz egy kicsit.

Tomcsányi Dóri

Fiatalon tartó szemüvegek

Előbb-utóbb eljön az az idő, amikor mi, nők, szívesen letagadnánk néhány évet a korunkból. Ilyenkor aztán próbálkozunk fiatalító kozmetikumokkal, előnyös szabású ruhákkal, de közben ne feledkezzünk meg egy fontos kiegészítőről: a szemüvegről!

Tomcsányi Dóri

Egy nyerő páros, több mutatós változatban

Az őszi-téli kiegészítők sztárjai a sapkák, amelyek ezerféle változatban kaphatók, s a jó hír, hogy nem csupán finoman melegítenek, de minden eddiginél divatosabbak is. Fokozzuk tovább a hatást egy hozzá illő szemüveggel!

Tomcsányi Dóri

Vörös rúzs és szemüveg

Gyakran mondják, hogy sminkeléskor vagy az ajkakat vagy a szemet érdemes hangsúlyozni, egyszerre a kettőt semmiképp. Ez a szabály általában természetesen igaz, de néha azért el lehet tőle térni. A szemüveg és a vörös rúzs esete épp ilyen.

Godena-Juhász Attila

Geometria a szemüvegdivatban

A divat folyton változik, s nincs ez másképp a szemüvegekkel sem. Mindig vannak olyan darabok, amelyeket többen keresnek, de az egyszerű, geometrikus formájú lencsék szinte mindig megtalálhatók az üzletek polcain. Milyet válassz ezek közül?

Godena-Juhász Attila

Milyen legyen a keret színe?

Szerencsére napjainkban már a szivárvány szinte minden színében gyártanak szemüvegkeretet, így a vásárlónak már-már a bőség zavarával kell megküzdenie, ha keretet szeretne választani. A hűvös kék, vagy inkább a mély meggypiros után nyúlj? Segítünk!

Tomcsányi Dóri

Kell-e egynél több?

Neked hány szemüveged van otthon? Csak egy? Ha igen, akkor itt az ideje, hogy elgondolkozz a szemüveg-kollekciód bővítésén, ugyanis ez a kiegészítő egyáltalán nem olyasmi, amiből csak egyetlen darabra lenne szükséged. 

Godena-Juhász Attila

Szemüveggel még jobb!

A férfiak gyakran csupán egy szükséges rosszként könyvelik el a szemüveget. Ha kiderül, hogy látáskorrekcióra van szükségük, gyorsan letudják a keretválasztási procedúrát, és valami semleges darab mellett döntenek. Pedig ennek nem kellene így lennie.

Godena-Juhász Attila

Ajándéktippek szemüvegeseknek

Ahogy közelednek az ünnepek, mindannyian egyre nagyobb szorongással gondolkodunk el néha, hogy vajon kinek nem találtunk ki még semmi apró meglepetést. Ha van néhány szemüveges rokon, ismerős, barát, akkor adunk néhány tippet! 

Godena-Juhász Attila

Vörös hajú szemüveges

A hajszín meglehetősen hangsúlyos jellemzőnk, amely befolyásolja azt is, milyen szemüvegkeret az ideális a számunkra. Mindez fokozottan igaz a vörös hajúakra.

Tomcsányi Dóri

10 tipp, hogy megszeresd a szemüvegedet

Ha a közelmúltban lettél szemüveges, természetes, hogy egy kis időbe telik megszokni az újdonságot, hiszen akárhogy is nézzük, némiképp más arcot látsz, ha tükörbe pillantasz. Íme néhány tipp, hogyan szeresd meg új kiegészítődet!

Godena-Juhász Attila

Így lesz kerek a megjelenésed

Az arc formájához igazított szemüvegkeret nagyszerű lehetőséget ad a forma finom korrigálására, szép vonásaink kiemelésére és a kevésbé előnyösek elkendőzésére. Lássuk, mit válasszanak a kerek arcúak!

Tomcsányi Dóri

Szemüveg frufruval

Ha szemüveghez passzoló frizurákról beszélünk, a frufru mindenképp az egyik kulcsfontosságú kérdés. A dilemma általában vagy az, hogy vágass-e frufrut a meglévő szemüveghez, vagy az, hogy milyen keretet válassz, ha frufrusként szemüveges is leszel. 

Godena-Juhász Attila

Bűvöld el a Mikulást!

A piros klasszikus, figyelemfelhívó, szenvedélyes, merész. Megannyi arca van e színnek, éppen ezért minden nőnek, minden hangulathoz és stílushoz megtalálható a legvonzóbb vörös szemüvegkeret.

Tomcsányi Dóri

Szakáll és szemüveg, a stílusos kombináció

Bár a movember-mozgalomnak épp vége, szerencsére az ápolt szakáll vagy akár bajusz sosem megy ki a divatból – sőt, most igazán népszerű ez a stílus. Ha szemüveggel kombinálod, egészen egyedi lehet a megjelenésed. Ezekre figyelj oda!

Godena-Juhász Attila

Oscar-díjat érdemlő szemüvegek

Alig több mint két hét múlva kiderül, idén kik vehetik kézbe diadalittasan az Oscar-szobrocskákat. A díjra jelölt színészek és színésznők között többen is vannak, akik civilben a szemüvegesek táborát erősítik. Lássuk az ő díjnyertes választásaikat!

Tomcsányi Dóri

Akiknek minden jól áll

Az ovális arcúak szerencsésnek mondhatják magukat, hiszen ehhez a formához szinte minden passzol. Az ideális modell kiválasztása azonban éppen a bőség zavara miatt nehéz.

Tomcsányi Dóri

Klasszikus cicaszem új köntösben

A cat-eye fazonú szemüvegek története bőven a 20. század első felére nyúlik vissza. Igazán divatossá az 50-es, 60-as években vált, azonban ez az egyik olyan fazon, amely valójában soha nem megy ki a divatból. 

Godena-Juhász Attila

Karácsonyi csillogás

Az év legszikrázóbb időszakában minden a csillogásról szól: karácsonykor viseljünk ragyogó szemüvegeket, amelyek az ünnepi öltözék csodás kiegészítői lehetnek.

Tomcsányi Dóri

Minden szögletében tökéletes

A szögletes arcforma szigorúnak tűnik, ám egy jól megválasztott szemüvegkerettel hatásosan lágyítható az összkép.

Tomcsányi Dóri

Szilveszteri partiszemüvegek

Mindenki stílusosan szeretné az óév utolsó napját elbúcsúztatni, s ezzel együtt köszönteni az újévet. Akár elegáns partiba készülsz, akár csak egy átlagos baráti összejövetelt tervezel, íme néhány tipp, hogy milyen szemüveget viselj az alkalomhoz!

Godena-Juhász Attila

Szeleburdi szemüveges

A göndör haj sokak által irigyelt ékesség, ám akiknek a természet csintalanul tekeredő fürtöket ajándékozott, olykor éppen annak nehézségeivel küzdenek. Például azzal, milyen szemüveg illene hozzájuk.

Tomcsányi Dóri

Ellentétek harmóniája

Az egymással tökéletesen harmonizáló stílusok, formák vagy színek nagyon szépek és kellemesek tudnak lennie a szemnek. Néha azonban nem árt megtörni a klasszikus szabályokat, és kicsit kilépni ezek közül a keretek közül az ellentétek világába!

Godena-Juhász Attila

Nőies és finom: a szívformájú arc

Minden arcformának megvannak azok a jellegzetességei, melyeket érdemes figyelembe venni szemüvegválasztáskor. A már sorra vett, leggyakoribb arcformák után most nézzük, mi jellemzi és mit érdemes viselniük azoknak, akiknek finom szívformájú az arca.

Tomcsányi Dóri

Óvd a szemed stílusosan

Márciusig tart a sí- és snowboard szezon, a vakító hóban pedig talán még fontosabb a napszemüveg viselése, mint bárhol máshol. Cikkünkben végigvesszük, milyen lehetőségeink vannak, hogy ne csak stílusosak, de elővigyázatosak is legyünk egyszerre.  

Godena-Juhász Attila

Áttetsző, akár a jégcsap

Az átlátszó szemüvegkeretek csodásan rímelnek a fagyos tél csillogó, hideg, kristálytiszta világára. Nagy előnyük, hogy mindenhez passzolnak, néhány trükkel pedig láthatatlanból akár feltűnővé is tehetjük őket.

Tomcsányi Dóri

3+3 trend az új évre

Színek és formák, amelyek megigézik és elrabolják a női szíveket idén: lássuk, milyen szemüvegeket viselnek majd a divatkövető hölgyek a 2016-os tavaszi-nyári szezonban!
Tomcsányi Dóri

5 tipp férfiaknak 2016-ra

Hol vannak már azok az idők, amikor szemüvegesnek lenni valamiféle hátrány volt? A szemüveg jó ideje nem csupán látáskorrigáló eszköz, hanem stílusos divatkiegészítő. Idén pedig különösen trendi, sőt, szexi lesz!

Godena-Juhász Attila

5 extrém szemüveg és megszelídítésük

Íme, öt különleges és hordhatatlan szemüveg, amelyek akár egy farsangi bálban is megállnák a helyüket. Az első hüledezés után azonban lessük el, mely részleteiket csempészhetjük be a hétköznapi megjelenésünkbe is! 

Tomcsányi Dóri

Lásd színesben a világot!

A legtöbb hölgy, ha szemüvegkeretet választ, két típust részesít előnyben: az átlátszó vagy keret nélküli szemüvegeket, illetve a viszonylag sötét, visszafogott színű modelleket. Én azonban minden hölgyet biztatnék arra, hogy szerezzen be egy élénk színű keretet is. Hogy miért? Íme!

Godena-Juhász Attila

Túlméretezett divat

Az oversized, azaz túlméretezett szemüvegkeret nagyon nőies, merész és vagány viselet. Azonban ahhoz, hogy valóban stílusosan tudd hordani, nem árt tudni néhány apróságot!

Godena-Juhász Attila

Street style körkép, szemüvegben

Milánó, Párizs, Stockholm, Berlin… Kifogyhatatlan alapanyagot biztosítanak minden stílusos embernek azok a fotók, amelyek az utca embereiről készülnek. Rengeteg tervező, blogger és fashionista foglalkozik ezzel a témával, nem véletlenül. 

Tomcsányi Dóri

Karakteres szemüvegek Wes Andersontól

Mint sokan mások, úgy én is Oscar lázban égek, de amíg nem tudom az idei év nyerteseit, kénytelen vagyok nosztalgiázni. A tavalyi díjátadó nagy nyertese Wes Anderson volt a Grand Budapest Hotel című filmjével, ami nekem is személyes kedvencem.

Godena-Juhász Attila

Őszies színek tavasszal is

Hódít a 70-es évek: mind a divat, mind a korra jellemző színvilág népszerű. Itt az idő, hogy foglalkozzunk az új őrülettel! Íme, néhány stílustanács szemüvegeseknek és pár apró öltözködési tipp! 

Tomcsányi Dóri

Kedvenc szemüvegeseim - Made in England

Az angol stílus egyedi, karcos és romantikus egyszerre. Számos divatikon származik az Egyesült Királyságból és népszerűsítik a patinás múltra visszatekintő ballonkabátot, tweed zakót és jól szabott eleganciát.

Tomcsányi Dóri

Helyzetjelentés Londonból

Mi a közös Hannibal Lecterben, a londoni punkokban és a glam rockban? Hát a londoni divathét! Február 23-án ért véget az az esemény, ami meghatározza, mit fogunk viselni az elkövetkező hónapokban.

Godena-Juhász Attila

Napsütötte kilencvenes évek

A kilencvenes évekhez több hatalmas divatbaki is kötődik, amik remélem nem térnek vissza, de tagadhatatlan, hogy az utóbbi években uralkodó trenddé vált például a grunge stílus, ami a kilencvenes évek divat-terméke. Idézzük fel a kor legnépszerűbb alakjainak napszemüvegviselési szokásait!

Godena-Juhász Attila

Mit viselj a munkahelyeden?

Biztos sokan küzdötök azzal a problémával, hogy a reggeli készülődés során nem tudjátok eldönteni, mit vegyetek fel. Ezek a helyzetek eredményezik a földön tornyosuló ruhahalmokat és a munkahelyi késéseket.

Godena-Juhász Attila

A stílusos skót

A ma 45 éves skót színész a kilencvenes évek derekán kezdte karrierjét a Vörös és Fekete című sorozatban. Azóta rengeteg sikeres mozifilmben és színházi darabban bizonyította tehetségét, de forgatott már dokumentumfilmet is motoros kalandjairól.

Godena-Juhász Attila

Nőnapi különkiadás

Nőnap alkalmából olyan stílusikonokat mutatok be, akik amellett, hogy a divatvilág meghatározó szereplői humanitárius tevékenységet is folytatnak, és mindenki számára inspirálóak lehetnek.

Tomcsányi Dóri

Beszámoló a párizsi divathétről

Párizsban március 9-én zárult le az őszi-téli Ready-To-Wear kollekciók bemutatója, ezzel az eseménnyel véget ért a tavaszi fashion-week időszak. 

Tomcsányi Dóri

Párizs utcáin

A hét elején Dóri már beszámolt a Paris Fashion Week kifutóin történtekről, a legújabb trendekről. Most pedig lássuk, milyen napszemüvegeket viselt a divatbemutatók közönsége, hiszen a két vonal együtt alkotja az igazi stílust.

Godena-Juhász Attila

Divat, szabályok nélkül

2016 a 28 éves barbadosi énekesnő éve lesz, hiszen idén jelent meg legújabb albuma, az ANTI, továbbá világkörüli turnéra is indul. Jó hír a magyar rajongóknak, hogy a koncertsorozat egyik állomása Budapest, egészen pontosan a Sziget Köztársaság lesz.

Godena-Juhász Attila

Szupersztár gének

Kezd felnőni egy újabb generáció, akik azt tervezik, hogy meghódítják a divat és az előadó-művészet világát. Olyan fiatalokról lesz szó, akiknek a szüleik hírességek és egyedi stílusukkal, nézeteikkel felhívták magukra a figyelmet.

Tomcsányi Dóri

Lady Gaga az átváltozó művész

A most 30 éves előadóművész a kezdetekben polgárpukkasztó jelmezeivel és videoklipjeivel hívta fel magára a figyelmet. Olyan hirtelen tört be a köztudatba, hogy senki nem tudott felkészülni a Lady Gaga-jelenségre.

Tomcsányi Dóri

Bolondos és trendi: szemüvegdivat gyerekeknek

Egy gyermeknek szemüveget választani minden bizonnyal nehéz feladat, hiszen kisebb választékból válogathatunk, illetve jó néhány különleges igénynek is meg kell felelnie.

Tomcsányi Dóri

Disney sztárból pop csillag

Gyerekszínészként ismerhette meg a közönség, de tinédzserkori lázadóként ő is elkezdte levetkőzni a kislányos allűröket. Fülbemászó popslágerei, viharos párkapcsolata Justin Bieberrel és egyedi stílusa hamar a figyelem középpontjába helyezte a fiatal tehetséget.

Godena-Juhász Attila

Mit viselj a munkahelyeden - ♂

A hölgyeknek már készült egy ruha összeállításokkal foglalkozó cikk, amelyben megpróbáltam segíteni a reggeli káoszos készülődések felszámolásában. Úgy gondoltam, hogy a férfiaknak sem szabad kimaradniuk ebből a kezdeményezésből, tehát itt a következő ilyen cikk, ezúttal férfitársaimnak dedikálva.

Godena-Juhász Attila

Tavaszköszöntő szemüvegtrendek

A szuper időjárás és a beköszöntő tavasz engem is arra ösztönzött, hogy alaposan szemügyre vegyem a legújabb szemüvegtrendeket. Íme, az én tippjeim a tavaszra! 

Godena-Juhász Attila

Frissítsd fel megjelenésed trendi napszemüvegekkel

Az előrejelzések alapján marad a 17 fok feletti hőmérséklet és bár néhol előfordulhatnak záporok és zivatarok, alapvetően a napsütés vette át az uralmat az időjárásban. Ez egyet jelent a napszemüveg gyűjtemények felfrissítésével, amihez most adok pár tippet.

Tomcsányi Dóri

Akiket érdemes követni

Az Instagram már több éve nagy népszerűségnek örvend, nem véletlenül, hiszen rengeteg szuper tartalommal találkozhat az ember, ha egy kicsit elmélyül ebben az applikációban. Legújabb cikkemben olyan profilokat szeretnék a figyelmetekbe ajánlani, amelyek meghatározóak a divatvilágban.

Tomcsányi Dóri

Fesztivál dress code

A Coachella [ejtsd: kocsella] beindította a fesztiválszezont, hivatalosan is megkezdődött a nyár és az önfeledt szórakozás időszaka. Most megnézhetitek, mit viseltek azon a fesztiválon, ami a legnagyobb trendszetter, ha fesztivál divatról van szó.

Tomcsányi Dóri

Századfordulós szemüvegdivat

Az elmúlt korok formavilága mindig hatalmas inspirációt jelent a divatszakmában. Mondhatni minden mostani dizájn valaminek a remake-je kicsit. Ezen felbuzdulva útjára indítom a nagy szemüvegmustra cikksorozatot, aminek első állomása 1900-as és 1920-as éveket mutatja be. 

Godena-Juhász Attila

Sokoldalú hírességek

Több híresség próbálkozott már a szakterületén kívül szárnyakat bontogatni. A legnépszerűbb, hogy parfümöt dobnak piacra vagy együttműködnek egy nagyobb divatházzal, de páran megpróbáltak betörni az optika világába.

Tomcsányi Dóri

Szemöldökápolás szemüvegesen

Ha szemüveges vagy, az azt jelenti, hogy szemed sokkal hangsúlyosabb része lesz arcodnak,  ezért érdemes odafigyelni rá. A szempilla, szemhéj és szemöldök kétségkívül megérdemlik a törődést, főleg az utóbbi.

Tomcsányi Dóri

A Hollywood-i aranykor szemüvegei

A pince-nez-ek háttérbe szorulása és a szarukeretek térhódítása beindította a szemüveggyártást. Új megoldások születtek és egyre inkább divat-statementként viselték látásjavító funkciója mellett. Szemüvegmustrás cikksorozatom második állomása az 1940-es, 1950-es évek.

Godena-Juhász Attila

A vad 60-as évek

A huszadik század közepétől a napszemüvegek teljesértékű darabjai lettek egy ruhatárnak, és a ruházathoz hasonlóan a napszemüvegeket is folyamatosan meg kellett újítani.  Az 1950-es évektől kezdve egyre több híresség viselt napszemüveget, hiszen a Hollywood-i napsütés ellen valahogy védekezniük kellett.

Godena-Juhász Attila

Esőben is sikkesen

A tavaszi változékony, szeszélyes időjárás különös körültekintést igényel, ha öltözködésről van szó. Nyilván nem szeretnél megfázni, épp ezért a szandálok még a szekrényben pihennek, ugyanakkor a napsütés azonnal napszemüvegért kiált. Íme, néhány klassz szett az esős-napos tavaszi napokra!

Tomcsányi Dóri

Nőies vonal nyáron is

A nyári melegben sokaknak a kényelem az elsődleges szempont, de lehetsz egyszerre stílusos és komfortos is. . A következő összeállításokban találsz szetteket megbeszéléshez, de akár a Balaton parti pihenéshez is.

Tomcsányi Dóri

Mondd ki az igent szemüvegben!

Ha szemüvegesként készülsz lagzira, ma már egyáltalán nem elvárt, hogy a nagy napra kontaktlencsét válassz. Manapság a szemüveg ugyanolyan vagány részlete lehet az esküvői outfitnek, mint a cipő. Lássuk, mik a legújabb trendek!

Tomcsányi Dóri

Night Fever napszemüvegei

Míg a hatvanas évek végén inkább az apróbb és színes darabok voltak népszerűek, addig a hetvenes években a statement oversized divat fenekestül felforgatta a napszemüvegdivatot.

Godena-Juhász Attila

Mi történik a Francia Riviérán?

A Cannes-i Filmfesztivál, ami 2002-ig Nemzetközi Filmfesztivál néven futott, kiváló elfoglaltságot biztosít minden divatőrültnek. Rengeteg sztár és híresség özönli el a francia városkát és megmutatják, mi is az a mediterrán sikk.

Tomcsányi Dóri

Divattörténeti zsákutca

A kétezres évek a divat egyik sötét korszaka, amikor az emberek mindent magukra aggattak: pólóra topot vettek, nyakkendőt kötöttek a csípőjükre és a napszemüvegeknél sem érezték az egészséges határokat. Következzen pár kultikus darab a kétezres évek elejéről.

Godena-Juhász Attila

Azok a nyolcvanak évek…

Válltömés, pálma lófarok, dauer és romantikus melódiák: ez a nyolcvanas évek. Biztosan emlékszel a kor legnagyobb slágereire, de vajon arra is, hogy mit viselt Madonna az „Into the groove” klipjében?

Godena-Juhász Attila

Tíz tipp, hogy tökéletesen álljon a szemüveg

Szemüvegesként az emberek általában a keret alapján határoznak meg, hiszen az az egyik legszembetűnőbb kiegészítője mind az arcodnak, mind a megjelenésednek. Jöjjön pár tipp, hogy a lehető legtökéletesebben álljon rajtad a  szemüveg.

Tomcsányi Dóri

Nyárias férfidivat

A nyár rengeteg izgalmas programot és elfoglaltságot biztosít mindenki számára. Hogy ezekben az élethelyzetekben is álld a sarat, készítettem pár összeállítást, amivel minden alkalommal stílusos lehetsz.

Godena-Juhász Attila

A nyár vezető trendjei

A divatmagazinokat és fashion blogokat bújva könnyen megfigyelhetjük, hogy mik az idei nyár uralkodó trendjei, mind az öltözködési-, mind a napszemüvegviselési szokásokat illetően. Annak érdekében, hogy eligazodjatok az aktuális trendek között, összegyűjtöttem a legnépszerűbbeket.

Godena-Juhász Attila

Így éld túl a nyarat szemüvegesként

A nyári programok, mint a strandolás vagy a túrázás nehéz helyzetbe hozhatja a szemüvegeseket. Úgy gondoltam megosztok pár hasznos tippet, hogy könnyebben vehesd az akadályokat, amelyeket a nyári forróság gördít eléd. 

Tomcsányi Dóri

A fesztiválkirálynő

A 27 éves Vanessa Hudgens a nyári évszak koronázatlan királynője, a fesztivál trendek meghatározó személyisége. Outfitjei inspirálóan hathatnak mindenkinek, így te is elleshetsz pár ötletet, hogy mit érdemes viselni egy nyári koncerten.

Godena-Juhász Attila

Szivárvány és napszemüveg

A színes hajkoronák régóta divatosak ugyan, de manapság élik csak igazán virágkorukat. Olyan sztárok hódoltak be ennek a trendnek, mint Katy Perry, Emma Stone vagy Britney Spears.

Godena-Juhász Attila

Napszemüvegdivat stílusbloggerektől

A divatbloggerek száma az Instagramon egyre csak nő, ami nem is csoda, hiszen kreatív ötleteikkel segítenek a mindennapok ruhaválasztásaiban. Most összegyűjtöttem nektek az idei nyár legtrendibb napszemüvegeit – divatbloggerek ajánlásával.

Godena-Juhász Attila

Sokszínű Eva Longoria

Nem szégyen a szemüveg! Sőt, a vörös szőnyegen felvonuló sztároknál is megfigyelhetjük, hogy mennyire más megjelenést tudnak elérni egy jól megválasztott szemüveggel. Így van ez Eva Longoria esetében is, akinél nem találtam bakit a szemüvegválasztásai során.

Godena-Juhász Attila

Hazai fesztiváltrend 2016

Az idei fesztiváldivat is tartogat néhány különleges és meglepő kiegészítőt. Összegyűjtöttem nektek az eddigi bulik érdekes szettjeit, ötleteit, vagy éppen ötlettelenségeit.

Godena-Juhász Attila

A legszabadabb évszak

A nyár sok mindenre ad lehetőséget a divat terén, hiszen ezekben a hetekben, hónapokban igazán szabadjára engedheted a kreativitásod. Felejtsd hát el a téli sötétséget és az all black outfitek világát, és szárnyalj!

Godena-Juhász Attila

Stílusos fejfedők napszemüveggel

A nyári napsugarak elől olykor nem tudsz árnyékba rejtőzni, ilyen esetben érdemes egy stílusos kalapot választani, ami védi fejbőrödet a káros UV sugárzástól, és nem utolsó sorban még a szettedet is feldobja. Összegyűjtöttem nektek néhány inspiráló összeállítást a kalapok és napszemüvegek párosítására.

Godena-Juhász Attila

Bolondos és bájos

A 36 éves Zooey Deschanel érzelemmentes arckifejezése már-már védjegyévé vált: gyönyörű, hatalmas kék szemeivel kissé butuskán és flegmán néz, amivel humoros hatást ér el.  A színésznő híres vintage inspirálta stílusáról és bolondos megjelenéséről is.

Godena-Juhász Attila

Egyszínűen nagyszerű

Az egyszínű outfit sokáig divatbakinak számított, ám az utóbbi évek divatforradalma szerint már nincsenek szabályok és bátran kombinálhatjuk a pöttyöset a csíkossal vagy a pirosat a pirossal. Jöjjön pár monokróm szett és néhány hasznos tipp, hogy te is izgalmas kombinációkat tudj kreálni.

Godena-Juhász Attila

Sikkes és dekadens: Salma Hayek

Az operaénekes anyukával és olajmágnás apukával büszkélkedő Salma Hayek stílusa pazar és nőies. Gyakran kísérletezik és nem fél kipróbálni új trendeket sem az öltözködés, sem a napszemüvegek terén.

Godena-Juhász Attila

Divatparádé a VMA-n

Az idei MTV Video Music Awards díjátadója inkább a teljesítményről szólt, mint a polgárpukkasztásról. Természetesen akadtak celebek, akik igyekeztek felkelteni a média figyelmét, de szerencsére nem ez volt a mérvadó.

Godena-Juhász Attila

Így legyen ragyogó az arcbőröd

Az elmúlt hónapokban több sminkeléssel foglalkozó cikket is olvashattatok a blogon. Írtam arról, hogy szemüvegesként milyen sminkelési szabályokra figyeljetek, és arról is, hogy a szemüveges hölgyek milyen trükköket alkalmazhatnak a mindennapokban. 

Tomcsányi Dóri

Így őszesítsd nyári szettedet

Bár még nyárias az idő és a nap is hétágra süt, az esték azonban hűvösebbek és már érződik az ősz közelsége a levegőben.  Hogy napközben ne legyen meleged, este pedig ne fázz, készítettem pár szemüveges szettet, amelyekkel igyekszem segíteni ebben az átmeneti időszakban.

Godena-Juhász Attila

Őszi színpompa a szemüvegeken

Lassan beköszönt az igazi ősz, s hozza magával fantasztikus textúráit és melengető színeit. Itt az idő beruházni a hulló levelek árnyalatiban játszó új szemüvegkeretre, amellyel később a téli ruhatár fakó színeit is megfűszerezhetjük.

Tomcsányi Dóri

Egész évben nyár?

Ha a kánikula és a simogató napsugarak nem is maradnak már sokáig velünk, számos érvünk van arra, hogy a napszemüvegünket még ne pakoljuk el a fiók mélyére.

Godena-Juhász Attila

A hipszterség alfája és omegája: a szarukeret

Lehet azon vitatkozni, hogy a hipszter-stílus létezik-e egyáltalán, és ha igen, valóban leáldozóban van-e a napja, de egy biztos: ezt a szót hallva a legtöbb embernek az elsők között villan be a szarukeretes szemüveg képe. De vajon mi a története ennek az ikonikus darabnak?

Tomcsányi Dóri

James Dean: az Óriás is hordott szemüveget

Az 50-es években a filmkészítés az aranykorát élte. A Hollywood-i filmipar virágzott, ebben az évtizedben szinte az összes, később világhírűvé vált színész és színésznő forgatott filmet. És ekkoriban kezdtek a színészek stílusikonná válni.

Godena-Juhász Attila

Helló, kéttónusú világ!

A két, eltérő színt egybeolvasztó ombre divat már jó ideje kitört a fodrászszalonokból, és elindult világhódító útjára. Nézzük most meg, milyen hatást tett a szemüvegdivatra!

Tomcsányi Dóri

Klasszikusok, ha találkoznak

Sokan úgy tartják, ha napszemüveg, akkor Ray-Ban, ha pedig Ray-Ban, akkor Wayfarer vagy Clubmaster. Vegyük most jobban szemügyre ezt a két, időtlen klasszikust!

Godena-Juhász Attila

Ékszer-szemüveg, szemüvegékszer

A szemüveg akárcsak egy ékszer, eleganciájával öltöztet, kiemeli arcunk szépségét és elismerő tekinteteket vonz. De előfordul, hogy valaki szó szerint veszi ezt a hasonlatot és szemüvege ékszerfunkciót tölt be.

Tomcsányi Dóri

5 híres napszemüveg a zenetörténelemből

Egy stílusos napszemüveg éppúgy ikonikussá tudja tenni valakinek a megjelenését, mint egy jellegzetes frizura vagy ruha. Alábbi összeállításunkban olyan zenészeket gyűjtöttünk össze, akiket nem csak a hangjuk, hanem szemüvegük, napszemüvegük is világhírűvé tett.

Godena-Juhász Attila

Az „állatira” divatos leopárdminta

Az állatminták évről évre visszatérnek a divatba, hol hangsúlyosabban, hol kevésbé. Ezeket a darabokat nagyon óvatosan kell viselni, de ha szeretnéd kipróbálni ezt a merész stílust, akkor érdemes apróságokkal kezdeni. Például egy szemüveggel!

Godena-Juhász Attila

Szemüvegek elegáns, esti programokhoz

Szemüvegesként olykor nem egyszerű felöltözni az alkalomhoz illően. Néha azt érezhetjük, a szemüveg egyfajta korlátozás és nem elég csinos például egy színházi előadáshoz, elegáns esti programhoz. Most megmutatjuk, hogy ez távolról sem igaz!

Tomcsányi Dóri

Fonatok és keretek

Romantikus, nőies, könnyed, praktikus – a hajfonatok reneszánszukat élik. Lássuk, milyen szemüvegeket viseljenek a modern Heidik!

Tomcsányi Dóri

Láthatatlan elegancia

Manapság a férfiak körében is egyre divatosabbak azok a szemüvegkeretek, amelyek feltűnőek és alapjaiban meghatározzák megjelenésüket, stílusukat. De mi a helyzet akkor, ha valaki a lehető legkevésbé észrevehető szemüveget szeretne?

Godena-Juhász Attila

5 sminkbaki, amit szemüvegesként elkövethetsz

Korábban már adtunk sminktanácsokat, most lássuk, mi az az öt "sminkbűn", amibe semmiképp se ess bele, ha szemüveget viselsz.

Tomcsányi Dóri

A „kis fekete” szemüvegkeret

Ha létezik mindenhez passzoló, minden alkalomra megfelelő ruha a kis fekete személyében, akkor bizony létezik ilyen szemüvegkeret is. Történetesen ez is fekete, és megy mindenhez, legyen szó hétköznapi, elegáns vagy bohém összeállításról.

Godena-Juhász Attila

Tippek, minden életstílushoz

Öltözködésünk, stílusunk és persze a szemüveg-választásunk is nagyban függ korunktól, élethelyzetünktől és a környezetünk elvárásaitól. Lássunk néhány tipikus példát!

Tomcsányi Dóri

Szemüvegek, lebetűzve

Egy keret megtervezésekor a praktikus szempontokon túl sok helyről meríthet ihletet a designer, például a tipográfiából is. Lássunk hát most olyan szemüvegeket, melyekhez legendás betűkészletek szolgáltak mintaként.

Godena-Juhász Attila

15 kínos-vicces szemüveges pillanat

Előfordulnak olyan helyzetek, amikor nem örülünk, hogy épp szemüveget viselünk, legyen az bármilyen divatos és stílusos. Lássunk hát egy toplistát, amit persze nem kell olyan véresen komolyan venni!

Godena-Juhász Attila

10 tipp szemüveg-vásárláshoz

Azt már mindenki betéve tudja, hogy szemüvegvásárlás előtt érdemes megfigyelni az arcformánkat, és az sem árt, ha tisztában vagyunk a saját öltözködési stílusunk főbb jegyeivel. Az alábbi 10 praktikus tipp további segítséget ad a választáshoz.

Tomcsányi Dóri

Ezt hozza majd az ősz

Bár most még inkább a kánikulával küzdünk, pikk-pakk nyakunkon az ősz, és vele az új divatkollekciók és -trendek. Lássuk hát, milyen szemüveg- és napszemüvegmodellekkel rukkoltak elő a nagy divatházak!

Tomcsányi Dóri

Így tündököl Taylor Swift

Countryénekesből popdíva, popdívából stílusikon. Taylor Swifttől a divat terén is sokat tanulhatunk, legyen szó ruhákról, kiegészítőkről vagy épp napszemüvegekről!

Godena-Juhász Attila

Desszert a szemnek

Édesszájúnak lenni nem bűn – főleg, ha a hatása nem a hasunkon, hanem a sütik, fagylaltok és cukorkák színeinek köszönhetően a ruhatárunkon látszik meg. Még tart a nyár, viseljünk hát édesen színes szemüvegkereteket és napszemüvegeket!

Tomcsányi Dóri

A pilótafülkéből a kifutókra

Létezik egy mindenhol felbukkanó forma, amelynek eredetét talán már el is feledtük. Minőségi, időtlen, menő és praktikus – generációról generációra. Az Aviator fazon sokak számára ma is a nagybetűs Napszemüveg.

Godena-Juhász Attila

Az öltönyös világ szemüvegén át

Bár az üzleti élet öltözködés szempontjából még mindig elég konzervatív, ez nem jelenti azt, hogy semmitmondónak is kell lennie. Ebben pedig nagy segítség lehet egy jó stílusérzékkel megválasztott szemüveg is.

Godena-Juhász Attila

A sportos az új sikkes

A sportruházat mára az egyik legfelkapottabb utcai viselet. Szinte nincs olyan alkalom, amikor ne csempészhetnénk be egy-egy sportos holmit vagy kiegészítőt a szettünkbe. De milyen napszemüvegek illenek e trendbe?

Tomcsányi Dóri

A filmtörténet 10 legjobb napszemüvege II.

Összeállításunk második részében az öt hölgy után ezúttal öt sármos férfikaraktert és a hozzájuk tartozó napszemüvegeket listáztuk: klasszikus filmek hősei a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évekből, akiktől még most is érdemes stílust tanulni.

 

Godena-Juhász Attila

Bloggerek kedvencei

Milyen napszemüvegeket viselnek idén nyáron a legfelkapottabb divatbloggerek? Lássuk, kit-mit érdemes követni!

Tomcsányi Dóri

A filmtörténet 10 legjobb napszemüvege I.

A nagy filmes karakterekkel sokszor szinte összenő egy-egy klasszikus napszemüveg, és a figura védjegyévé válik. Most egy vállaltan szubjektív tízes listán mutatjuk meg kedvenceinket: elsőként öt hölgyet, akik ma is kiállnák a divat próbáját.

Godena-Juhász Attila

Stílusos dorombolás

Minden női gardrób alapdarabja kell, hogy legyen: a cicaszem fazonú napszemüveg örök és nem egyszerűen divatos, hanem mindig stílusos. De hogyan viseljük úgy, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőle?

Tomcsányi Dóri

Díványon a szemüvegesek

A tökéletes megjelenéshez megfelelő önbizalom szükséges, ehhez pedig szemüvegesként azt is fontos megérteni, milyen képzeteket társítunk – mi magunk és a környezetünk – a szemüvegviseléshez. Honnan erednek a jól ismert sztereotípiák, és mi köze van a szemüvegnek az identitáshoz? Íme, pár gondolat a szemüvegviselés pszichológiájához. 

Godena-Juhász Attila

10 tipp, hogy még szebb legyél szemüveggel

Egy jó szemüveg inkább hozzátesz, semmint elvesz viselője vonzerejéből – néhány ügyes trükkel azonban még ez a hatás is tovább fokozható!

Tomcsányi Dóri

Így ne válassz napszemüveget

Sok szó esett már arról, milyen szempontokat vegyünk figyelembe a napszemüveg kiválasztásakor, hogy igazán csinos és hozzánk illő darabot találjunk. Most lássuk, hol követhetünk el hibákat!

Tomcsányi Dóri

Szárba szökkent gondolatok

A napszemüveg segíthet kicsit elrejtőzni a világ elől, de használhatjuk arra is, hogy személyiségünket, egyedi oldalunkat mutassuk meg vele. És hogy hogyan válhat egy kiegészítőből személyes üzenet? Akár szó szerint is!

Godena-Juhász Attila

Vízparti napszemüveg parti

Nem kérdés, hogy az egyik legnépszerűbb strandkiegészítő a napszemüveg, hiszen szemünk egészségét különösen fontos óvni a vízparton még erősebb napsugárzástól. Az sem lehet azonban kérdés, hogy mindezt stílusosan érdemes tenni!

Tomcsányi Dóri

A 10 legnagyobb napszemüveges divatbaki

Szinte mindenki imádja a nyarat és persze a menő napszemüvegeket, de tudnunk kell azt is, mikor és hogyan ne viseljük őket. Íme, egy kis napszemüveg-etikett, hogy elkerüljük a kellemetlen helyzeteket és a rosszalló tekinteteket.

Godena-Juhász Attila

Variációk egy témára

Legyen sportos vagy elegáns a stílusod, egy klasszikus formájú kerettel és egy divatos színű lencsével szinte nem lehet hibázni. Íme, néhány szett-ajánló egyetlen napszemüveg köré. 

Godena-Juhász Attila

Így kerek a világ!

Ha csak egyetlen napszemüvegformát kellene kiemelni az idei nyári kavalkádból, akkor az mindenképpen a kerek fazon lenne. E vidám napszemüvegek reneszánszukat élik – ám nem mindegy, hogyan és mivel viseljük!

Tomcsányi Dóri

Ragyogó tekintettel

Az ékszerek nyújtotta csillogásról a hölgyek többsége nehezen mond le, miközben sok esetben egy díszesebb szemüvegkeret is pótolhatja a nyakban-fülben hordott ékességeket. Sőt: akár magunk is díszbe öltöztethetjük a szemüvegünket!

Godena-Juhász Attila

Ó, szívem, tengerész - napszemüvegben

Sötétkék, fehér, piros, csíkos: a tengerész stílus örök, ezek a színek és minták mindannyiunk ruhatárában fellelhetők. Vigyünk egy kis frissességet e klasszikus irányzatba egy új napszemüveggel!

Tomcsányi Dóri

Rövidgatya, karszalag, napszemüveg

A legtöbb fiatal számára a nyári menetrend a fesztiváldátumokhoz igazodik, sokak már jó előre meg is vették a napi vagy heti belépőket. A tökéletes fesztiválélményhez persze szuper fesztivál-szett dukál, aminek egy trendi napszemüveg szinte kötelező kiegészítője a srácok számára is.

Godena-Juhász Attila

Napszemüveg-fesztivál a nyárra

Itt a nyár és vele együtt kezdetét veszi az idei fesztiválszezon. Készüljünk fel a legfrissebb napszemüvegtrendekből, hogy sikkesen és divatosan bulizhassuk át a következő három hónapot.

Tomcsányi Dóri

Lássuk rózsaszínben a világot!

A szemüveg szigorú viselet? Cseppet sem az! Ha ügyesen választunk, semmi akadálya a tetőtől-talpig romantikus, nőies megjelenésnek.

Tomcsányi Dóri

Klasszikusok új külsővel

Nem véletlen, hogy egy-egy napszemüveg-modell az elmúlt évtizedekben igazi ikonná érett – egy jól eltalált forma erejét ugyanis épp az időtállósága mutatja. A klasszikusoknak is jót tesz azonban egy kis frissítés vagy egy-egy új ötlet.

Godena-Juhász Attila

10+1 érv, hogy ideje váltani

A szemüvegünk hosszú évekig szolgálhat hű társként, ám vannak árulkodó jelek, hogy ideje lenne lecserélni a megszokott lencse-keret párost. Íme, egy lista, hogy mikor érdemes felkeresni kedvenc optikai szaküzletünket.

Godena-Juhász Attila

Vágjunk bele a nyárba

A hamarosan kezdődő nyári szezon sztárfrizurája a nőknél a rövid fazon, illetve a vállig érő bob lesz. Milyen szemüvegformák illenek e trendi hajviseletekhez?

Tomcsányi Dóri

Viseld a szemüveget másképp!

Az igazi szemüvegrajongók nem csupán az orrnyergükön hordják kedvenc darabjukat, hanem szinte bármin: bögrén, pólón, ékszerként, sőt, még a lakásukba is becsempésznek egy-két szemüvegmintás bútordarabot.

Tomcsányi Dóri

Amikor felnőttként jön el az első

Bár a szemüvegesek többsége már az iskolás évei alatt megbarátkozik ezzel a fontos kiegészítővel, gyakran előfordul, hogy felnőtt fejjel jön el az első találkozás. Gyorstalpaló férfiaknak az első szemüveg kiválasztásához.

Godena-Juhász Attila

Keretbe foglalni a nagy napot

A vőlegények esetében talán kevésbé népszerű téma a tökéletes esküvői outfit összeállítása, pedig ha másért nem, a szuper fotók kedvéért megéri odafigyelni, mint viselünk életünk egyik legfontosabb napján – és ez igaz a szemüvegünkre is.

Godena-Juhász Attila

Mondj igent egy jó szemüvegre!

Szemüveges menyasszony? Miért is ne! A legszebb napon sem kell lemondani az éles látásról, hiszen egy jól megválasztott szemüveg az esküvői ruha csodás kiegészítője lehet.

Tomcsányi Dóri

Kölcsönözz stílust a topmodellektől!

A szupermodellek mindig tűzközelben vannak a divatot illetően. Ismerik és viselni is tudják a legújabb darabokat, ezért érdemes rájuk odafigyelni és tanulni tőlük. Nézzük meg, idén milyen napszemüvegeket választanak!

Tomcsányi Dóri

Az első benyomás

Számtalanszor kerülünk olyan helyzetbe az életünk során, amikor új emberekkel találkozunk, akikre ráadásul még jó benyomást is szeretnénk gyakorolni. A megfelelő fellépést persze semmi nem pótolhatja, de egy jól megválasztott szemüveg már önmagában megalapozhatja a tökéletes megjelenést. 

Godena-Juhász Attila

Közösségi élményeink

A képmegosztó alkalmazások manapság már messze nem csak az agyonfilterezett ételfotókról szólnak, sőt. Nézzük, mit és hogyan üzennek magukról a nagy szemüveg- és napszemüvegmárkák az Instagram-profiljukon keresztül rajongóik százezreinek!

Godena-Juhász Attila

Lássuk mindig más színben a világot

Egy napszemüveg nem csupán a szemet védő, praktikus és egyben trendi kiegészítő lehet. A lencse színezése érdekes módon hangulatunkat is befolyásolhatja azáltal, hogy milyen színben látjuk rajta keresztül a világot.

Tomcsányi Dóri

Négy fontos tavaszi trend

A ’70-es évek nyüzsgése, a francia pop, a halvány árnyalatok és a kerek formák lesznek az idei tavasz fő hívószavai. Tudod már, hogy hozzád melyik illik a legjobban?

Tomcsányi Dóri

A pop art éve

A pop art volt talán az első olyan művészeti irányzat, ami hétköznapi tárgyainkat és tevékenységeinket is művészetté varázsolta, méghozzá igen látványos módon. Merüljünk hát bátran nyakig a popban akkor is, ha szemüveget keresgélünk!

Godena-Juhász Attila

Látványos útvonalak

A tisztánlátás hasznos tulajdonság, vezetés közben azonban egyenesen elengedhetetlen. Mit kell tudnia az ideális autós napszemüvegnek, és mire jók a polarizált lencsék? Hasznos tippek, nem csak kanyarvadászoknak.A tisztánlátás hasznos tulajdonság, vezetés közben azonban egyenesen elengedhetetlen. Mit kell tudnia az ideális autós napszemüvegnek, és mire jók a polarizált lencsék? Hasznos tippek, nem csak kanyarvadászoknak.

Godena-Juhász Attila

Száguldás, napszemüveg, szerelem

A kocsi oldalán megcsillanó napfény, sebesség, határtalan szabadság. A vezetés adta életérzéshez szorosan hozzátartozik egy menő napszemüveg, amely egyrészt praktikus, de azért nem árt, ha stílusos is!

Tomcsányi Dóri

Napsugaras jókedv

Megsütött a nap, és valami igazán furcsa napszemüveggel sokkolnád a környezeted, vagy épp csak az első tavaszi napsugarak ihlettek meg, és a szemüvegeddel is szeretnél mosolyt csalni a szembejövők arcára? Mindenre van megoldás! A Bolondok Napja kapcsán bolondozzunk egy kicsit mi is.

Godena-Juhász Attila

Mókamester szemüvegek

Április elsején mindig előkerülnek a legjobb tréfák. Lássuk, hogy a mókás kedvű tervezők milyen gegekkel viccelhetnek meg egy olyan egyszerű, de nagyszerű tárgyat, mint a szemüveg! 

Tomcsányi Dóri

A szemüveges sztereotípiák vége

Pár éve még egyáltalán nem volt ritka, ha egy tv- vagy mozikarakter nem túl megnyerő jellemét vagy esetlen külsejét egyebek mellett egy jellemzőnek tartott szemüveggel hangsúlyozták ki – napjainkra azonban a szemüveg a gúny tárgyából stílusos divatkellékké avanzsált. 

Godena-Juhász Attila

Hódíts sztárkülsővel!

A hírességek utolérhetetlenek a legújabb trendek szerinti öltözködésben, érdemes hát ellesni tőlük, milyen napszemüveget válasszunk az idei szezonra és hogyan viseljük azt.

Tomcsányi Dóri

A szürkéskék 50 árnyalata

Míg a nők az idén Marsalában pompáznak, a férfiaknak ideje megbarátkozni a szürkéskék árnyalatokkal. Szerencsére szuperül használható színről van szó, akár szemüvegválasztásnál is.

Godena-Juhász Attila

Vallj színt magadról!

Itt a tavasz, színesednek a ruhatárak és előkerülnek a vidám napszemüvegek is. Továbbra is hódítanak a színezett lencsével ellátott változatok, de tudjuk-e, mit üzen rólunk a kiválasztott szín?

Tomcsányi Dóri

Mutasd magad!

Itt a jó idő, lassan elpakolhatjuk a télikabátokat, és végre mindenki megmutathatja az igazi stílusát. Egy jól megkomponált outfitnek persze a szemüvegünk is igazán fontos része. Bátran merítsünk ihletet a street fashion blogokból!

Godena-Juhász Attila

Várd új külsővel a tavaszt!

Lassan bontogatják rügyeiket a növények, ideje, hogy mi is friss külsőt öltsünk tavaszra. A lengébb, színesebb ruhatárhoz új, trendi szemüveg is dukál.

Tomcsányi Dóri

A kékharis-nyáktól a szexszim-bólumokig

Nőnap alkalmából kicsit visszatekintünk a múltba, hogy feltárjuk a szemüveges nők küzdelmét az elfogadottságért, majd útjukat a divatvilág legfelső pozícióiba. 

Godena-Juhász Attila

Ultranőiesen, szemüvegben

Hol van már az az idő, amikor a „pápaszem” csak praktikus funkciót látott el, miközben elcsúfította a hölgyek arcát? A szebbnél szebb mai keretek között nem egy olyan darabot találunk, amellyel nemhogy elrejthetjük, hanem éppen kiteljesíthetjük nőies varázsunkat.

Tomcsányi Dóri

Tetszik, hogy nem látszik?

Az előttünk álló tavaszi-nyári szezon egyik legmarkánsabb trendje az áttetsző szemüvegkereteké lesz. Mivel igazi Jolly Jokerről van szó, itt az ideje, hogy beszerezzünk egyet!

Tomcsányi Dóri

Anyagi kérdések

Az egyedi stílushoz nem feltétlenül a divatos formák és trendi színek a legfontosabb összetevők – néha az anyaghasználattal is sok mindent elmondhatunk magunkról, még ha nem is olyan feltűnő módon. Lássunk hát néhány ebből a szempontból különleges szemüveget!

Godena-Juhász Attila

Kilátás a jövőbe - 100% Optical, London

A napokban ért véget a 100% Optical elnevezésű szakkiállítás Londonban, az olimpiai helyszínként debütált ExCeL csarnokban. Erre a három napra a világ szemüveges felének tényleg érdemes volt a brit főváros felé fordítani a tekintetét, hiszen nem csak a helyszín, de a kiállítók és a megjelent márkák névsora is igazán impozánsra sikeredett. 

Godena-Juhász Attila

Hajszínhez a keretet

Oly sok szempont alapján választhatunk szemüvegkeretet: stílusát igazíthatjuk arcformánkhoz, életkorunkhoz, személyiségünkhöz. Azonban a színek is éppen ilyen fontosak, hangoljuk hát össze szemüvegkeretünk színét a hajunk árnyalatával. Lássuk, hogyan!

Tomcsányi Dóri

Nem gyerekjáték - szemüvegválasztás tiniknek

A tinédzserek életében a divat és a stílus kiemelt szerepet játszik, így a megfelelő szemüveg kiválasztása sem egyszerű mutatvány. Íme, néhány tipp, ha tiniknek vagy tinikkel keressük a megfelelő darabot. 

Godena-Juhász Attila

Végy egy jó szemüveget és felejtsd el a korodat

Az életkor előrehaladtával nők és férfiak egyaránt bevetik a különféle fiatalító praktikákat – legyen szó hajszínezésről, öltözködési trükkökről vagy kozmetikai csodaszerekről. Azt viszont kevesebben gondolnák, hogy egy jól megválasztott szemüvegkeret is csodákat művelhet, és könnyen letagadhatunk jó néhány évet!

Tomcsányi Dóri

Szemüveg-ikonok nyomában: a Wayfarer és a Cat-eye

A szemüvegdivatban is állandó a körforgás és a folyamatos a megújulás, vannak azonban olyan fazonok, amelyeket semmilyen újdonság nem taszíthat le a trónról. Ilyen, örök klasszikus a Wayfarer és a Cat-eye – lássuk, honnan indultak hódító útjukra!

Tomcsányi Dóri

Időtlen klasszikusok: a Panto

Ha a név nem is, a forma szinte mindenkinek ismerős – ha más nem, valamelyik Johnny Depp filmből. Ezúttal a Panto stílus nyomába eredünk, hogy kiderüljön, honnan ered, mikor lett újra divat, és persze hogy kinek ajánlható. 

Godena-Juhász Attila

Szemüvegek arcra szabva - 2. rész

Az előző részben bemutatott négy alapvető arcforma mellett akad még pár kevésbé ismert típus. Nézzük, mi ajánlható a gyémánt, a szív és háromszög alakú arcú hölgyeknek! A példákat ezúttal is Hollywoodból és a popvilágból kölcsönöztük.

Lakatos Márk

Szemüvegek arcra szabva - 1. rész

Ha már keresztbe állnak a szemeid a szemüveg-keresgéléstől, itt az ideje egy kis gyorstalpaló tanfolyamnak! Nézzük meg, milyen arcformához milyen szemüveg illik – a kérdésben ezúttal filmsztárok segítenek eligazodni.

Lakatos Márk

Ízleld meg a Marsalát!

Szívet melengető, természetközeli, az otthonosságot, eleganciát és stabilitást jelképező árnyalatot választott idén az év színének a Pantone Intézet. A Marsala elnevezést kapott színt szerencsére könnyen belekomponálhatjuk megjelenésünkbe – akár egy jó szemüveggel is.

Tomcsányi Dóri

Új év, új külső

Az évkezdés mindig jó apropó a stílusváltásra: dobjuk hát fel megjelenésünket egy új, trendi szemüveggel! Íme, néhány tanács a megfelelő választáshoz.

Godena-Juhász Attila

Férfias szemrevalók - ezt hozza 2015

Hogy milyen lesz 2015 a divat világában, már az őszi divathetek óta lehet sejteni, és a főbb trendek természetesen a szemüvegek terén is láthatóak. És bár a kifutókon és a magazinok címlapjain a nők vannak többségben, a stílusukra odafigyelő uraknak sem árt képben lenni, mit hoz majd a következő év divatja. Lássuk hát 2015 férfiasan szemrevaló trendjeit!

Godena-Juhász Attila

Újév, új divat - a női szemüvegek terén is!

A divat körforgása soha nem áll le, így az újév is friss fuvallatokat, új színeket és formákat hoz, természetesen a szemüvegdivatba is. Lássuk, mit viselnek a trendi nők 2015-ben!

Tomcsányi Dóri

Disco-time szemüvegben

Bulizni általában éjjel szoktunk, ilyenkor pedig nem ajánlott a sötétített lencsék viselése, de azért vannak olyan alkalmak, amikor nem maradhatnak otthon az igazi, Elton Johnt megszégyenítő kincsek sem. Idén szilveszterkor repüljünk vissza a diszkó fénykorába!

Lakatos Márk

Szemüvegben is ragyogóan

Az ünnepek közeledtével nem csak az otthonunk öltözik díszbe, de mi is szeretnénk a legcsinosabb formánkat mutatni. Szemüveges nőként nem mindegy, mivel és hogyan készítjük el alkalmi sminkünket. Íme, néhány jótanács és trükk!

Tomcsányi Dóri

Szemüveget ajándékba, vagy ajándékot szemüvegeseknek?

Stylistként mindenképp azt tanácsolom, ha a mindennapi élethez ennyire szorosan kötődő dologgal terveztek megajándékozni valakit, még nagyon közeli családtag vagy barát esetében is csak vele együtt szerezzétek be. Van viszont néhány ötletem kiegészítőkre, amivel meglephetitek szemüveges ismerőseiteket!

Lakatos Márk

Színkavalkád a hóban

Ha már megvan a legtutibb snowboard bakancs, a legvagányabb sapka és a legsikkesebb sál, nézzünk körül a sportszemüvegeknél is. A praktikus szempontokat Attila már kivesézte, lássuk hát, mit érdemes végiggondolni a színválasztás kapcsán!

Lakatos Márk

Indul a téli sport-szemüveg mustra!

Bár szinte minden télisport-rajongónak megvan a kedvenc márkája a sportkellékek terén, mégis érdemes jól körülnézni és több szempontot is figyelembe venni, ha a szemünkről van szó. Jöjjön hát egy gyorstalpaló tanfolyam sportszemüveg témában!

Godena-Juhász Attila

Sztárok, plasztikkal keretezve

Mindenki máshogy vélekedik a szemüvegekről – van, aki szükséges rossznak érzi, és van, aki büszkén hordja, egyfajta divatcsemegeként, amely megkoronázza az öltözködését, és lehetőséget ad arra, hogy kitűnjön a tömegből. Utóbbira jó példa rengeteg zenész és színész is, akik a napszemüvegek jótékony takarásából előbújva nyíltak meg a világnak, különleges plasztikkereteik által. 

Lakatos Márk

A divatvilág kedvenc szemüvegfazonjai

Szinte minden híresség imidzsének része valamilyen jellegzetes ruhadarab vagy kiegészítő – legyen az óra, cipő, vagy épp egy szemüveg. Nézzünk most néhány olyan példaképet a divatvilágból, akiknek egy pár lencse az elmaradhatatlan kelléke!

Lakatos Márk

Télen is sikkesen, szemüvegben

Egyre sötétebbek és borongósabbak a napok, ahogy haladunk a télbe. A szürkeség ellen sokat tehetünk, ha vidám, színes kabátokat, kiegészítőket – és színes szemüvegeket – hordunk!

Tomcsányi Dóri

Szemüvegben, hidegben - stílusosan!

Nyáron ragaszkodtok a kontaktlencsékhez, télen pedig inkább a keretekre szavaztok? Vagy csak külön fazont, színt tartogattok a hűvösebb időkre? Akárhogy is, egy-két stílustanács sosem jön rosszul, vizsgáljuk hát meg az idei téli trendeket!

Lakatos Márk

Hiphop-sztárok szemüvegben

Néhány éve talán még ritkaságszámba ment, ha egy-egy hiphop ikon szemüvegben jelent meg, akár „civilben”, akár a színpadon – mára azonban egészen más a helyzet. Vannak sztárok, akik a klasszikus formáknak adnak új értelmet a hiphop-stílusban, és vannak, akik akár maguk tervezik meg a legújabb darabokat.

Godena-Juhász Attila

Ikonikus korszakok - szemüvegek a 80-as években

A hetvenes évek „antidivat” világa után az emberek elkezdtek a stílusosabb, dizájnosabb dolgok felé fordulni, betörtek a mindennapi életbe az extrém kiegészítők és ruhadarabok. A ’80-as évek divatja és stílusa máig az egyik legemlékezetesebb korszak nem csak a hatalmas válltöméseknek, tűsarkú cipőknek és egekig tupírozott frizuráknak köszönhetően, hanem a fantasztikus szemüvegkreációk miatt is!

Lakatos Márk

Okosabb, szexibb? - Csajok szemüvegben

Sokszor hallottuk már, hogy a szemüveg öltöztet, és rengeteg sztár van, aki nem is hordja minden nap a szemüvegét, hanem szinte extra kiegészítőként alkalmazza például egy sajtótájékoztató, filmvetítés vagy interjú során, amikor komolyabb vagy épp csak kicsit eltérő arcát szeretné megmutatni a közönségnek. Választottam néhány szuper hollywoodi hölgyet, akik nagyon jó kis szemüvegekre bukkantak – vizsgáljuk meg, milyen hatást keltenek keretben! 

Lakatos Márk

Vajon okosabbnak tűnünk a szemüvegtől?

Talán nem is gondolnátok, de a kérdés nagyon összetett! Ha a tényeket nézzük, a szemüvegviselés és a tudás, vagy épp az intelligenciahányados között nincs összefüggés, ennek ellenére több kutatás is kimutatta, hogy a szemüveg, ahogy a teljes stílusunk, meghatározza, mennyire tűnünk értelmesnek, kedvelhetőnek, megbízhatónak, sikeresnek és persze, hogy milyen a személyes vonzerőnk. Nézzünk néhány nagy elmét, akik nem csak előrébb vitték a világot, de szemüvegesen váltak igazán ismertté!

Lakatos Márk

Előbb a funkció, aztán a forma - kis szemüveg-történelem II.

A mai szemüvegek elődje Muranóban, a híres üvegmanufaktúrában született meg a 13. században. Azóta az okuláré hosszú fejlődésen ment keresztül, mire eljutott a mába, ahol a használati érték mellett a forma legalább oly fontos.

Godena-Juhász Attila

Amikor Nero diktálta a divatot - kis szemüveg-történelem I.

Számos európai találmányról derült már ki, hogy más kultúrákban – például az ősi Kínában –akár évszázadokkal korábban is ismertek voltak. Nos, a szemüvegekkel éppenséggel nem ez a helyzet! Tekintsük hát át e mindennapos használati tárgy hőstörténetét, amiben biztos, ami biztos azért lesz szó a kínaiakról, no meg persze a divatról is!

Tomcsányi Dóri

100 éve néz ránk így az intellektuális elit

Mi a közös a legendás építész Le Corbusier-ben, a népvezér-békeharcos Mahatma Ghandiban és a festőzseni Matisse-ban? Mindannyian a kerek szemüvegekre esküdtek, mely a ’10-es-’20-as évektől kezdve hódította meg az értelmiségi és művészvilágot.

Godena-Juhász Attila

A vastagkeret aranykora

Manapság a befektetési bankároktól kezdve, a művészeken át a biofarmerekig szinte mindenki büszkén viseli a klasszikus, hipszter-stílusú, vastagkeretes szemüvegeket. De volt idő, amikor mindez még valóban szubkulturális jelenség volt. Időutazás az ötvenes évekbe.

Tomcsányi Dóri

Nagy visszatérők I. - újra divatos fazonok, nőknek

Megszoktuk már, hogy a divat egy nagy körforgás: a trendek jönnek, aztán elfeledjük őket, majd újra visszatérnek. Nincs ez másként a szemüvegdivatban sem.

Godena-Juhász Attila

Nagy visszatérők II. - újra divatos fazonok, férfiaknak

Az utóbbi években a férfidivat változása és fejlődése látványosan felgyorsult. Ma már az erősebb nem képviselői is érzékenyebbek a trendekre, érdemes hát figyelni, mely fazonok a nagy visszatérők – például a szemüvegdivatban.

Tomcsányi Dóri

Szemüvegek - művészek szemüvegén át

A szemüvegek, mint ikonikus használati tárgyak, nem csak a divattervezőket ihlették meg, de képzőművészek sokaságát is. Nézzünk meg néhány műalkotást, melyeknek ötletét, vagy épp szerves részét ez a szuper kis kiegészítő adta!

Lakatos Márk

Szuperhősök szemüvegben

Mi a közös Clark Kentben, Peter Parkerben és Yeoman Diana Prince-ben? A szuperképességek és persze az, hogy mindnyájan szemüvegesek.

Godena-Juhász Attila

A szemüveg, mint műalkotás

Szobrok, festmények, zenés darabok, színművek – és szemüvegek! Összeállításunkban bemutatjuk, hogy a szemüvegkeretek miként válhatnak vitrinben őrzött, nagy becsben tartott művészi alkotássá.

Godena-Juhász Attila

Ikonikus szemüveg(es)ek a mozivásznon

Igazi filmes hősök nem csupán a szuperképességű, szemtelenül jóképű vagy éppen szikrázóan szexis főszereplőkből lehetnek: jó néhányan szemüvegben hódították meg a mozirajongók szívét.

Tomcsányi Dóri

Elvis-séró, pörgős szoknya, cica-szemüveg

Napjainkban reneszánszát éli a feltűnő és játékos rockabilly stílus, amelyhez a gondosan megkomponált frizurák, sminkek és a már-már jelmezszerű öltözékek mellett a jellegzetes vonalvezetésű szemüvegek is hozzátartoznak.

Tomcsányi Dóri

Szubkultúrák szemüvegei: hipszter szemrevalók

Az egyedi és különc ízlésvilágra építő hipszter szubkultúrát is utolérte a végzete: szőröstül-bőröstül, no meg szemüvegestül felfalta a mainstream divatvilág.

Godena-Juhász Attila

Sztárok hóbortjai, avagy milyen szemüvegek tűnjenek el örökre a süllyesztőben?

A legnagyobb szemüvegtrendeket kedvenc sztárjaink is alakítják – sokszor azonban katasztrofális áradatot indítanak egy-egy olyan darabbal, ami egy fellépésen, filmen vagy videoklipben jól mutat, de utcai viseletként már kevésbé használható. Lássuk hát, melyek az elmúlt évtized legjobb visszavonulói!

Godena-Juhász Attila

Ciki szemüvegek, amelyek jobb, ha a fiók mélyén porosodnak

A divat változik, a stílus örök – tartja Coco Chanel örökérvényű mondása. De vajon mennyire tartósak az egyes szemüvegtrendek? Az elmúlt pár évtized időtálló és pillanatnyi divathullámai közül válogattam ki azokat, amelyek biztosan jobb, ha a feledés homályába vesznek. Remélem, a kis trend-nosztalgia mindannyiunk arcára mosolyt csal a borongós őszi időben!

Tomcsányi Dóri

Stílusikonok nyomában

Dóri már alaposan körüljárta, hogyan lehet vagyonokat elkölteni luxus-szemüvegekre és napszemüvegekre, de nem mindenkinek az jelenti a legnagyobb büszkeséget, ha a gyémántokkal kirakott aranykerettel emelheti ki a szépségét. Milyen lenne például Elvis egykori napszemüvegében beállítani a következő buliba?

Godena-Juhász Attila

Gyémántos csillogás

Nem elehet elégszer ismételni, hogy kerüljük az áruházakban kapható, kétes minőségű tucat-szemüvegeket, napszemüvegeket, és válasszunk helyettük jó minőségű darabokat az optikákban, még ha olykor úgy tűnik, hogy kicsit mélyebben kell a zsebünkbe nyúlnunk. 

Tomcsányi Dóri

Extrém szemüvegkeretek nőknek

Egy új szemüvegkeret vásárlásakor látszólag annyi szempontot kell figyelembe venni, hogy sokan bele sem mernek vágni a komolyabb böngészésbe és inkább az első egyszerűbb modellt veszik le a polcról. Összeállításomban arra próbálom rávenni Önöket hölgyeim, hogy merjenek érdekes, különleges, de azért jól hordható kerettípusokat választani, amelyek feldobhatják a szürke hétköznapokat!

Godena-Juhász Attila

Extrém szemüvegkeretek férfiaknak

Uraim, itt az ideje, hogy különleges kereteket válogassunk Önöknek is: rövid összeállításomban igyekeztem a szokványostól eltérő, de mégis kényelmes, hordható darabokat keresni az őszi szemüvegtrendek legjavából! 

Lakatos Márk

Tudom, mit viselsz idén ősszel

Bizonyára nem meglepő senki számára, hogy a divattervezők rendszerint 1-2 évszakkal előttünk járnak. Így a nagyobb divatházak már május-júniusban bemutatták az idei őszi-téli trendeket képviselő kollekcióikat, amiből természetesen az egyik legfontosabb kiegészítő, a szemüveg sem maradhat ki. Azok, akik nemcsak az öltözködés, de a kiegészítők és így a szemüvegek terén is követik a divatot, azok most felkészülhetnek, hogy melyek azok a stílusok, amelyeket idén ősszel érdemes keresniük a szaküzletek polcain.

Tomcsányi Dóri

Iroda, szemüveg, stílus

Az irodai viseletek gyakori kelléke a szemüveg: nem csupán stílusában, de funkciójában is hasznos lehet, hiszen munka közben erősen megerőltetjük szemeinket. Nézzük meg, mire érdemes figyelni, ha munkahelyi szemüveget választunk! 

Godena-Juhász Attila

Öltöztesd fel a szemüvegedet!

Ahogyan az öltözékünket megfűszerezik az ízléssel és egy kis merészséggel összeválogatott kiegészítők, úgy dobhatók fel a mindennapos használatba beleszürkült szemüvegek egy-egy trendi aprósággal. S hogy mi lehet szemüveg-kiegészítő? Több lehetőség van, mint gondolnád!

Tomcsányi Dóri

Napszemüveg, mint kiegészítő

A napszemüveg nem szükséges rossz, hanem a stílusunk egyik alappillére, ha megfelelően választjuk ki, a személyiségünkhöz illően. Milyen kiegészítőkkel párosítsuk a tökéletes összhatás érdekében, mire figyeljünk oda, hogy mindig jól nézzünk ki? Íme, a javaslataim!

Lakatos Márk

Vigyázz, kész, rajt!

Márk előző cikkében alaposan körüljárta, hogyan is válasszunk stílusos sportnapszemüveget. Ha már megtaláltuk a nekünk való színeket és formákat, nem árt kicsit jobban is elmélyedni részletekben. Lássuk hát, mi mindent kell tudnia a kiválasztott darabnak!

Godena-Juhász Attila

Napszemüvegek nyári sportokhoz

Miért elmaradhatatlan kellék a jó napszemüveg nyári sportoláshoz? Mert akár vitorlázol, akár biciklizel, akár szörfözöl, a szemeddel navigálsz, ez a legfontosabb érzékszerved. Nagyon kell koncentrálnod egyszerre több dologra, és a vakító napsütés mellett tönkreteheti az élményt még a szemedbe kerülő víz, homok vagy por is. Válassz tehát ügyesen és körültekintően!

Lakatos Márk

Mitől szexisek a szemüveges pasik?

Attila elmondta, hogy mitől lehet vonzó egy szemüveget viselő lány, de a teremtés koronái sem maradhatnak ki a sorból! Lássuk, miért is vonzó az, ha egy férfi szemüveget visel?

Tomcsányi Dóri

Mitől szexisek a szemüveges nők?

Hölgyeim, tegyék a kezüket a szívükre: hányan nincsenek kibékülve a szemüvegviseléssel, különösen ha hódításról van szó?  Netán még a párjuk előtt sem szívesen viselik a szemüvegüket? Mivel egyre több hölgy ismerősöm panaszkodik arra, hogy a szemüveg viselésétől csökken önbizalmunk, úgy gondolom, itt az ideje beszélni a tényről: a szemüveges nők igenis szexik!

Godena-Juhász Attila

Sztárok kedvencei

A napszemüveg közel 100 éves pályafutása alatt rengeteg stílusikont megihletett – vannak sztárok, akiket egy fazonnal azonosítunk, és vannak, akik mindenevők a paparazziktól óvó árnyékolás terén.

Lakatos Márk

Stílus és védelem kicsiknek

Sok szülőben merül fel a kérdés, hogy vajon nyáron szükség van-e napszemüvegre gyermekeik számára. A szakmai vélemények eltérnek, de abban mindenki egyetért, hogy gyermekeink szemének védelme ugyanolyan fontos, mint a felnőtteké.

Tomcsányi Dóri

Éljenek a party napszemüvegek! 2. rész

A funkció nélküli, de dizájnos és extrém megoldások gyakorlatilag kimeríthetetlenek, így folytatom is a múltkori bejegyzésem témáját. Kivel mással, mint a funkció nélküliség, de a dizájnos és extrém megoldások egyik legnagyobb kedvelőjével, Lady Gagával, aki mindenféle őrületet képes bevállalni, hogy megtartsa pozícióját a sztárvilágban. 

Lakatos Márk

Szemüvegek két kerékre

A jó idő beköszöntével egyre többen pattannak két kerékre, és indulnak útnak motorral vagy biciklivel. Mondani sem kell, hogy ilyenkor mennyire fontos a vezető számára, hogy tisztán és élesen lássa az elé táruló utat. A környezetről, valamint a többi járműről visszaverődő fények, csillanások csökkentése érdekében, különösen jó időben, szemüvegesként és nem szemüvegesként is elengedhetetlen a megfelelő minőségű napszemüveg viselete. 

Godena-Juhász Attila

Stílusos árnyékolás

Ahogy a ruhatárunk minden darabja, úgy a napszemüvegünk is árulkodik stílusunkról – az, hogy a klasszikus vonalakat kedveljük vagy extravagáns dizájnokat, az egyszerű díszítéseket vagy a vakító strasszokat éppúgy része a rólunk alkotott első benyomásnak, mint a hajunk vagy a cipőnk. Ha úgy érzed, még nem találtad meg az igazán hozzád illő darabot, jöjjön egy kis útmutató segítségül!

Lakatos Márk

Fényre sötétedő lencsék

Nyáron a napszemüvegeké a főszerep. Az évszak nélkülözhetetlen kellékei, amik mindamellett, hogy divatosok, a szemünket is óvják a káros UV-sugárzástól. A legtöbb ember számára amilyen praktikus, olyan könnyű viselet is egyben. De mi a helyzet a szemüvegesekkel? Az ő helyzetük ennél bonyolultabb, hiszen nekik állandóan cserélgetniük kell hagyományos szemüvegeiket és napszemüvegeiket.

Godena-Juhász Attila

Mutasd a szemüveged és megmondom, ki vagy

A szemüveg elsősorban praktikus eszköz, amely az éles látást szolgálja – azonban jóval több is lehet ennél: divatkiegészítő, sőt, akár személyiségünk erős és szembetűnő kifejeződése is. Gondoljunk csak John Lennon ikonikus kerek szemüvegére, amely mára önmagában is egyet jelent a békeharcos hippivel.

Tomcsányi Dóri

Elton John után szabadon - Éljenek a party napszemüvegek!

A legtöbb parti ’napszemüveg’ csak nevében emlékeztet a szemvédő megoldásra és semmi köze az eredeti funkcióhoz, pusztán egy nagyszabású show kellékei. De vajon hány ilyen fazont hordunk a mai napig is utcai viseletként?

Lakatos Márk

Esküvőre napszemüvegben? Miért ne?

Megérkeztek a hosszabb nappalok, a melegebb idő és a szikrázó napsütés, és ez csak egy dolgot jelenthet: elérkeztünk az esküvőszezonhoz! Jönnek a kerti partikkal egybekötött, szolid esküvők, az asztalon táncolós, vidéki lagzik, a hangulatos vízparti ceremóniák. 

Tomcsányi Dóri

Irány a strand!

Itt a nyár, irány a Balaton, a Velencei-tó, a Tisza-part vagy akár valamelyik vonzó külföldi tengerpart! A nyaralás egyik elengedhetetlen kelléke - a strandpapucs és törölköző mellett - a napszemüveg, amely nemcsak a szemünket védi és árnyékol, de egyben öltöztet is, így fontos, hogy a nekünk leginkább megfelelő modellt válasszuk.

Godena-Juhász Attila

Lencsével lazább a nyár!

Talán nyáron a legnagyobb kihívás szemüvegesnek lenni, de szerencsére mostanra rengeteg opció közül választhatunk, ha szeretnénk felszabadultan szórakozni a hőségben is. A legjobb megoldás erre a kontaktlencse, ami kis macera, viszont annál több előny.

Lakatos Márk

Örök klasszikusok

Talán nem is gondolnátok, hogy a napszemüvegek elterjedése is inkább a sztároknak köszönhető, mint a hasznosságuknak. A XX. század első filmsztárjai előszeretettel viselték a sötétített lencséket miközben rajongóik között suhantak partiról partira. Egyes vélemények szerint elsősorban a vakító kamerák miatt bevörösödött szemüket szerették volna elrejteni, mások szerint a titokzatosság megteremtése volt a cél. Akármi is az igazság, annyi biztos, hogy a 30-as évekre mindenki által elérhetővé és szinte nélkülözhetetlenné váltak a szemvédők. Vessünk egy pillantást az elmúlt évszázad legismertebb fazonjaira!

Lakatos Márk

A VB legstílusosabb focista feleségei/barátnői

A világbajnokság kezdetével minden szem a focistákra szegeződik, de ne feledkezzünk meg gyönyörű feleségeikről és barátnőikről sem, akik még tovább emelik a legnagyobb futballünnep fényét.

Godena-Juhász Attila

Smink és szemüveg? 2. rész

Sminkelési jótanácsokról szóló írásom első részében arra igyekeztem felhívni a figyelmet, hogy a natúr színek használatával, illetve egy jól megválasztott szempillaspirállal milyen könnyen széppé varázsolható a (szemüveges) tekintet. 

Tomcsányi Dóri

Védd magad!

„Ne nézz a napba, mert megvakulsz!” Ugye, hányszor hallottuk ezt a figyelmeztetést gyerekként az aggódó szülőktől? És bizony, be kell látnunk felnőttfejjel, hogy nagyon is igazuk volt. Ha direkt napsütésnek tesszük ki a szemeinket, a szemünk is „leéghet” átmenetileg, ami később maradandó retina-károsodást okozhat. Erre pedig semmi szükségünk, igaz?

Lakatos Márk

Színpompa és luxus életérzés - tűnjünk ki!

A nagy divatházak és világmárkák tervezőinek köszönhetően 2014 nyarán minden eddiginél izgalmasabb, feltűnőbb és egyediséget kölcsönző napszemüvegek jöttek divatba. Mutassuk meg a világnak, milyen színes egyéniségek vagyunk! A fiatalokat az élénk, vidám neon- és cukorkaszínű, valamint a mintás műanyag napszemüvegek ejtik egyik ámulatból a másikba, amivel megspékelhetik az amúgy is nyáriasan derűs öltözéküket. Ezeken a népszerű darabokon nem ritka a strassz, a csillogó, vagy matt fémrátét és az apró kristályokból kirajzolódó motívum sem.

Lakatos Márk

#happy #summer

Miért az Instagram a világ legnépszerűbb fotóalkalmazása? Például azért, mert egy unalmas és szürke nagyvárosi kattintás után is valami olyasmi képet látunk viszont a telefonunk képernyőjén, mintha legalábbis ’67 nyarán készült volna egy San Francisco-i hippibuliban. Egy eredeti Polaroiddal. Ez persze talán túlzás, de az biztos, hogy egy-egy jól eltalált filterrel igazán egyedi hangulatot kölcsönözhetünk bármilyen fotónak.

Lakatos Márk

Nemcsak a pályán van stílusuk, hanem azon kívül is!

A világ nagy része Brazíliára figyel most, mivel ott zajlik a 2014-es labdarúgó világbajnokság. A tornán a világ legjobb játékosai szerepelnek, akik stílusukkal meghatározzák válogatottjuk teljesítményét, és saját egyéniségüket előtérbe hozva formát szabnak csapatuknak. De amint véget érnek a mérkőzések, már egy másik pályán, a divat világában lépnek fel. Más szerepkörben, de ugyanazzal az eleganciával.

Godena-Juhász Attila

„Az a szép, az a szép, akinek a szeme...”

Természetes hajszínünk és bőrünk árnyalata mellett szemünk színe is egyéni, hozzánk leginkább passzoló stílusvilágunk egyik meghatározó eleme. Egy-egy markánsabb frizuraváltás - vagy hölgyek esetében egy teljesen új smink – is színesítheti a „szürke” hétköznapokat, de az igazán kísérletező kedvű jelentkezők akár a szemük színének megváltoztatásával is próbálkozhatnak a színes kontaktlencsék révén. Persze ne a tigrisszemekre vagy a zombitekintetre gondoljunk…

Godena-Juhász Attila

Nem luxus a dioptriás napszemüveg

A modern technológiát alkalmazó dioptriás napszemüveglencsékkel nem kell lemondanunk a stílusos, trendi napszemüvegről és a jó megjelenésről, szemüveg viselőként sem.

Godena-Juhász Attila

Szemüvegesként is trendi a bulikban

Régebben azok a szemüvegesek, akiknek volt rá lehetőségük, minél hamarabb kontaktlencsére váltottak, hiszen nem volt divatos szemüveget hordani, és valljuk be, a kínálat sem volt megfelelő a keretek terén. Napjainkra egyre trendibb szemüveget viselni: még azok is hordják, akiknek egyébként nem lenne indokolt látásromlás miatt. Mára a designerek is felismerték, hogy a szemüveg a divatos táskák, ékszerek mellett egy menő kiegészítő lett.

Tomcsányi Dóri

Keret, minden esetre

„A divat változik, a stílus örök” – szól Coco Chanel örökérvényű mondása. Mint a ruhadarabok és kiegészítők esetében, a szemüveget illetően is érdemes elfelejteni az aktuális trendeket és inkább egy olyan darabot keresni, ami stílusos és igazán hozzád illik.

Tomcsányi Dóri

Smink és szemüveg? Barátok is lehetnek...

Átlagos nőként is kihívást jelenthet a mindennapos sminkelés – a bőrhibák elkendőzése, a szép részek kiemelése, a szem és a száj formájának trükkös megváltoztatása -, hát még, ha szemüveges is az ember lánya. Hiszen a szemüveg jócskán megváltoztatja az arc karakterét, a lencsék pedig láthatóan felnagyíthatják, vagy kicsinyíthetik a szemeket.

Tomcsányi Dóri